A Magyar Országos Szakmai Ipartestület információs oldala | 2017. november. 23.

Budapest Open Europe Cup 2014: Megújult MOSZI, megújult verseny

ck_01

Post By RelatedRelated Post

A MOSZI Open Europe Cup sok újdonságot kínált mind a verseny, mind a szakmai program tekintetében. A rendezvényről és az újításokról Végh Zsuzsannával, a MOSZI ügyvezető igazgatójával és Berendi László fodrászmesterrel, a MOSZI fodrász ágazatának elnökével beszélgetett a www.fodraszinfo.com munkatársa.
Az eredeti cikk itt olvasható…


 » NÉZZE MEG A RENDEZVÉNYÜNKÖN KÉSZÜLT FOTÓKAT! «


A verseny tekintetében milyen változtatás történt?

Végh Zsuzsanna: Alapvetően az, hogy visszahívtunk korábban a versenyeinken is közreműködő zsűritagokat, akik szintén foglalkoznak tanulóképzéssel. Meszlényi Marika, Frics Márta, Lukovics György és Takács Tibor is azonnal igent mondott, szívesen vették megkeresésünket. Így azon zsűritagjaink mellett, akik nemzetközi páston versenyeznek és versenyeztetnek, olyan szakemberek is pontoztak, akik jelenleg is tanulóképzéssel foglalkoznak. Ezzel nem titkolt célunk volt az is, hogy a versenyzők minél nagyobb számban legyenek, hiszen sok tehetség van hazánkban, akik vagy nem tudnak a versenyekről, vagy félnek megméretni magukat.

Berendi László: Úgy raktuk össze a zsűrit, hogy azok az emberek, akik a külföldi versenyeken kint vannak, együtt dolgozzanak az újonnan meghívott szakoktatókkal, fodrászmesterekkel. Csapatban az erő, mindig ezt mondom. A szakemberek egymással tudtak beszélgetni, a versenyszobában pedig nagyon jó hangulat alakult ki. Voltak olyanok, akik 3-4 éve nem találkoztak, ez fontos része volt küldetésünknek is, hogy összehozzuk a szakmát. Ez nem is munka volt nekik, hanem szórakozás. Tanulóimnak is mindig azt mondom, hogy nem az eredmény számít, hanem az, hogy ott legyen, megméresse magát. Sosem az számított, hogy a tanulóink hányadikak lettek, hanem az, hogy oda mertek állni a pástra. Ők büszkék lehetnek arra, hogy elindultak a versenyen.

VAA_0124 másolat 2

Milyen színvonalú munkákat láthattunk a páston?

B. L.: Már évek óta az ország legnagyobb versenye a miénk. A mi versenyünkön az összes olyan versenyző elindul, aki az országot képviseli nemzetközi pástokon. Ha a legutóbbi világbajnokságot nézem, akkor azt kell mondjam, hogy a magyarok nagyon szép eredményeket értek el. Az, hogy senki nem beszél róla itthon, az baj. Ezek az emberek tevőlegesen dolgoztak a versenypáston, innentől kezdve a színvonal az adott volt.

V. Zs.: Amit jó volt látni, hogy egyáltalán nem volt óriási nagy szakadék a csak itthon versenyző fodrászok és a nemzetközi mezőnyben is indulók között. Felnőttek a feladathoz a versenyzők.

 A MOSZI Open Europe Cup 2014 nagy bejelentése volt a 2015-ös mesterbajnokság indítása. Mit kell tudni erről a régi-új versenyszámról?

B. L.: Vannak az országban a nagyobb megmérettetések: Nyíregyháza, Miskolc és Budapest, de mindig nagy probléma volt, hogy ezeken a versenyeken a dobogón rendre ugyanazt az 5-6 nevet halljuk. Ezért a fiatalok, akik most kezdenek versenyezni, megijedhetnek attól, hogy míg ez a pár versenyző a páston van, ők nem kerülhetnek a dobogó közelébe. Ezért gondoltunk egyet a MOSZI vezetőségében, hogy megint megvalósítanánk azt a bizonyos mester mezőnyt, amiben a nyíregyházi Szabolcs Kupával azonnal társra találtunk. El is készítettük hozzá a versenykiírást, a mesterbajnokság első fordulója 2015. február 8-án lesz a nyíregyházi versenyen. A végeredmény az ott elért pontszámok, plusz a 2015. december 6-i MOSZI versenyen elért pontszámokból jön ki: a legtöbb pontot begyűjtő versenyző lesz az év mesterbajnoka

Hogyan és kinek lehet ide felkerülni?

B. L.: Az országos mezőnyből, aki a legtöbb pontot kapta ezekben a versenyszámokban, automatikusan felkerül a mesterek közé. Ezáltal teret adtunk a fiataloknak, meg mindenkinek, akik most kezdenek el versenyezni, hogy rövid időn belül dobogó közelébe tudjanak kerülni.

Miért nincs ebben benne a miskolci Kézműves Kupa?

B. L.: Jó kérdés. Őket is megkerestük ezzel a lehetőséggel. Most azt a választ kaptuk, hogy idén nem élnek vele, ami nem azt jelenti, hogy jövőre nem fognak beszállni ebbe a közös dologba, mint harmadik rendező fél.

Aki ezt a mesterkupát megnyeri, milyen elismertséget szerez?

B. L.: Úgy gondolom, hogy az már elsőnek nem rossz, ha valaki azt mondja, hogy ő a 2015-ös év menyasszonyi konty mesterbajnoka. Az már egy jól hangzó titulus, mindemellett egy trófeát kap a bajnok, amit már a decemberi MOSZI Open-en bemutattunk. Ezért a trófeáért megy a harc.
Régen semmi másért nem versenyeztünk, csak az éremért, oklevélért, meg a kupáért. Plusz a sok kézfogásért és vállveregetésért. Úgy gondolom, hogy a versenyzőnek a versenyre való felkészülés rengeteg pénzébe kerül, amit nem lehet kiváltani három doboz hajfestékkel, meg négy doboz hajlakkal. Attól neki nem lesz több. Persze örülnek neki, de nem ennek elnyerése a cél. A felnőtt kategória szerintem másról szól.

2015-ben hány versenyszáma lesz a mesterbajnokságnak?

B. L.: Fájlaljuk a dolgot, de férfi versenyszámban nem tudjuk elindítani ezt a mesterbajnokságot. Annyira kevés a versenyző férfiben, hogy vagy mesterbajnokságot, vagy országos bajnokságot rendezünk. Nőiből egyelőre azokkal számolunk, ahol nagyobb az érdeklődés, tehát menyasszonyi konty, fashion vágás és női full fashion indul. Egyelőre ez a három versenyszám lesz.

VAA_0461 másolat 2

A versenyidő alatt és azt követően szemináriumok és show műsorok is várták az érdeklődőket a MOSZI rendezvényén, ami korábban nem volt. Hogyhogy idén elindult ez a vonal is?

B. L.: Ez elég gyorsan eldőlt. Jött egy lehetőség: a helyszín adott volt, ahol előző nap szalagavatót rendeztek. Mégsem hagyhattuk, hogy üresen álljon a színpad. A verseny előtt három héttel találkoztam egy szakmai rendezvényen Dányi Andrással és Póra Bernáttal, akikkel pár szót beszélgettünk, majd a következő héten bementünk Zsuzsához, akinek kifejtettük az elképzelésünket: mire és hogyan szeretnénk használni a színpadot. Úgy gondolom, megtaláltuk azt a csapatot kettejük személyében, akikkel össze tudtuk állítani a show-t, akik fodrász oldalról, show oldalról és kapcsolati oldalról össze tudták állítani a műsort. Nagyon hasonlított ez a rendezvény egy világrendezvényre, ahol a verseny mellett szemináriumok és show műsorok is vannak.

Hogyan tetszett ez az újítás a résztvevőknek? Milyen visszajelzéseket kaptatok?

B. L.: Érdekes volt. Általában a verseny után a versenyzők már türelmetlenek, várják a végeredményt, fütyülés, elégedetlen taps szokott lenni; valahogy jelzik, hogy ezt az egészet már unják. Most a versenyt követően háromórás szünet volt az egyhez képest, amikor programok voltak a színpadon: szerették. Szerették a műsorokat és semmi elégedetlenség nem volt. Magyarországon még ilyen rendezvény nem volt. Ilyen, hogy a magyar top fodrászok egy időben, egy színpadon, egyszerre fent legyenek.

V. Zs.: Fontosnak tartjuk a példamutatást pedagógiai szempontból is. Régen ezek a nagyok, akik itt voltak most a színpadon, a volt KIOSZ és a Fodrász Egyesület munkája és a folyamatos rendezvényeken való szerepeltetés kapcsán kerültek a szakmai köztudatba. Volt egyfajta megjelenési lehetőségük, hogy a cégek és a szakma is felfigyeljen rájuk, elfogadja őket, mint kiemelt szakembereket. És ezt most nagyon jól képviselte a MOSZI ezen a rendezvényen, hiszen a MOSZI bemutatójába két tanuló is felkerült. Sigyánszki Béla tanulói, András Dániel és Szirony Cintia Bettina mesterükkel együtt léphetett színpadra. Kiemelt helyet kaptak a bemutatóban, úgy, hogy ráadásul ők férfifodrászok. Betekintést kaptak a színfalak mögé, részesei voltak annak, hogy testközelből átéljék, milyen egy bemutatóra való felkészülés és aztán a színpadra kiállás. Ez a jövőben azt hiszem, motiváció lehet a fiatalok számára. Fontosnak tartom, hogy ez a következő MOSZI bemutatón kicsit kibővítve ugyanúgy megjelenjen.

B. L.: Még egy gondolat: a visszajelzésekből tudod, hogy jó volt a program, vagy sem. Ami érdekes, hogy a Perényi Ádám féle JF Club a mai napig rakosgatja fel az újabbnál újabb képeket a rendezvényről az oldalára, pedig ez már tavaly volt.

VAA_0743 másolat 2

Életműdíj: hogyan esett Hajas Lászlóra a választás?

V. Zs.: Az életműdíjat a MOSZI alapította, amiben benne van az, hogy ezt minimum 40 éves szakmai múlttal rendelkező fodrász kaphatja meg.

B. L.: Ezt a szakmai vezetés dönti el. Felmerülnek nevek. Plusz csak olyan kaphatja meg, akinek valamikor valami köze volt a MOSZI-hoz. A Hajas Lacinak régen volt kapcsolata a MOSZI-val. Szakmai része pedig: az az ember, aki már hét éve megállja a helyét az Alternative Hair Show-n Londonban, azt hiszem, mindannyiunk példaképe, kiemelkedő az életműve. Olyan fodrászról beszélünk Laci személyében, aki nemzetközi szinten is a magyar fodrászokért dolgozik.

Végh Zsuzsanna ügyvezető (MOSZI), Schulze László elnök (MOSZI), Berendi László elnök (MOSZI Fodrászat)

Végh Zsuzsanna ügyvezető (MOSZI), Schulze László elnök (MOSZI), Berendi László elnök (MOSZI Fodrászat)

A MOSZI Open Europe Cup műkörmös és sminkes tekintetben nemzetközi versenynek is tekinthető, hiszen az egyes versenyszámok első helyezettjei automatikusan kvalifikálják magukat a nemzetközi versenyre.

V. Zs.: Igen, ennek a rendezvénynek még három ága van. Ott vannak a sminkesek a pedikűrösök és a műkörömépítők is. A versenyen mind a három szakma nagyon kiemelkedő, szép munkát végzett. Nem véletlen, hogy mind a smink, mind a köröm nemzetközi kvalifikációs verseny. Általában, akik a versenyünkről kijutnak a nemzetközi pástra, megnyerik azt. A körmösök mindig megnyerik, és a sminkesek is remek eredményeket hoznak haza. Tavaly éppen a sminkes Sándor Zsuzsi jutott ki a MOSZI versenyéről a németországi világversenyre és megnyerte. Mindig kiemelkedő eredményeket érnek el, igyekszünk ebben is támogatni versenyzőinket.

 

Szöveg: Hansági Dorka
Fotók: MOSZI, Ványi Ákos

 

akadmin