A Magyar Országos Szakmai Ipartestület információs oldala | 2017. november. 23.

Gyere hozzánk! A MOSZI valódi jövőt kínál

/ 2015-08-18 Hírek No Comments
nyiltnap 005

A második nyílt napját is megtartotta a MOSZI és az amerikai Pallaus University, ahol a szakképzéssel kapcsolatban arról is szó esett, hogy a szakmai fortélyok nem az iskolapadban, hanem  a gyakorlati helyszíneken sajátíthatóak el igazán. Ezen a területen pedig a MOSZI verhetetlen.

Az iskolakezdés előtt az ipartestület több nyílt napot is szervez a szakképzések felé kacsingató diákoknak. Az első nyílt nap kapcsán arról írtunk, hogy miért tud a MOSZI közel 90 százalékos elhelyezkedési arányt felmutatni, majd a látogatók által feltett kérdésekhez kapcsolódóan mutattuk be a számokat, ti.: mit kaphat a hallgató a pénzéért…

A második nyílt nap hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint az első. Miután Végh Zsuzsanna ügyvezető igazgató bemutatta az ipartestület iskoláját, Berendi László, a MOSZI alelnöke és a Pallaus University képviseletében Gosztonyi Vera elnök és Baldauf Aladár gazdasági igazgató ismertette a nemzetközi szakképző iskola kínálatát.

– A MOSZI a legnagyobb szakmai háttérrel rendelkező iskola Magyarországon – hangsúlyozta Végh Zsuzsanna. És, hogy miért fontos ez? Mert – ahogy azt már az első fórumon is elmondták az ipartestület képviselői – az oklevél önmagában csak egy papír, aminek akkor van értéke, ha el tud vele helyezkedni a fiatal. Mivel az ipartestület iskoláját maga a szakma, a piacon dolgozó mesterek tartják fenn és működtetik, ezért lehet az, hogy az innen kikerült diákok nagyobb eséllyel jutnak majd munkához, mint más szakképző iskola hallgatói.

Az igazgató most is hangsúlyozta: az iskolarendszerű szakképzés vonatkozásban az új szakmaszerkezeti jogszabályok alapján a magániskolák nem kaptak a 2015/2016-os évre osztályokat, csak a KLIK által fenntartott iskolában lehet fodrász- és kozmetikusképzést tanulni iskolarendszerű, államilag támogatott formában.

Az általunk már többször taglalt nemzetközi képzés kapcsán  az előadók újra hangsúlyozták: a hallgató a külföldi gyakorlati ideje alatt a keresetéből majdnem a felét vissza tudja fizetni a képzési díjának, nem beszélve arról, hogy kint könnyebben, komoly fizetésért tud helyezkedni a szakmájában, miközben megtanul angolul is…


 A Magyarországon egyedülálló képzési rendszert

TE is megismerheted a következő nyílt napon!

Augusztus 27., 17 óra, MOSZI székház.

(1074 Budapest, Hársfa utca 12.)

!!! JELENTKEZZ MOST !!!

TÖLTSD LE ÉS TÖLTSD KI JELENTKEZÉSI LAPUNKAT A KATTINTÁS UTÁN!

 

akadmin