A Magyar Országos Szakmai Ipartestület információs oldala | 2018. január. 17.

Kozmetikus Klubnapok: kezdésből jeles, tudásból ötös!

klubnap_900

Post By RelatedRelated Post

Izgalmas utazás a gyógynövények között és egy másik túra a bőrünk alatt: két előadó vitte kalandozni a MOSZI Kozmetikus Klubnapok hallgatóit az első őszi szemeszteren. Kimagasló érdeklődés és siker a sorozat első állomásán.

Az irodákból kellett székeket vadászni az MOSZI Hársfa utcai székházában, annyi érdeklődő érkezett a hétfői, első őszi Kozmetikus Klubnapra, ahol Bodor Ferencné kozmetikus mester, biológia-kémia szakos tanár a gyógynövények hatóanyagairól beszélt, majd Mezgár-Békési Edina a HIFU-technológiát ismertette.

02

Az első téma: a gyógynövények hatóanyagai

– Gyógynövényeknek azokat a növényeket nevezhetjük, amelyek olyan hatóanyagokat tartalmaznak, amelyek amolyan javítómechanizmusok, és belépve a DNS-láncba az ott keletkezett hibákat korrigálják, helyreállítják –  így foglalta össze Bodor Ferencné, hogy “molekuláris szinten” mit is kell gyógynövény alatt érteni.

Persze ez a bevezető még csak egy levegővétel volt a “merülés előtt” a karbonsavaktól és oligopeptidektől színes tengerfenék felé.

Bodor Ferencné

Bodor Ferencné

Nem túlzás: a kozmetikusok komoly beavatásként élhették meg Bodor Ferencné előadását, aki a jelenlévő szakembereknek és tanulóknak mutatta be azokat a hatóanyagokat, amelyek a bőrbe jutva segítenek a ráncok simításában. Itt esett szó a flavonoidokról, az izoflavonokról és a cserzőanyagokról.

A szeminárium egyik legizgalmasabb részében egy új kozmetikai komplexet, a „beautifeye”-t ismerhették meg a hallgatók. Megtudhatták többek között, hogy milyen anyagokból épül fel és hogyan fejti ki a hatását; mi módon és hogyan gátol bizonyos ingerületátvivő anyagokat a bőr feszessége, a ráncok éltüntetése érdekében.

Aki szorgalmasan jegyzetelt, az előadás végén megismerhette a legfontosabb gyógynövényeket és a bennük rejlő hatóanyagokat is. Megtudhatta például, hogy mire jó a kurkuma, a tengeri moszat, a százszorszép vagy az írisz, amely nemcsak szép, de antibakteriális hatású fertőtlenítő anyagokat is tartalmaz.

04

A második téma: az ultrahangos sorozatlövő

Tudtják, mi az a mikrofókuszált ultrahangos technológia?

Ez a HIFU (High Intensity Focused Ultrasound), melyről Mezgár-Békési Edina, a Center Kft. képviseletében mondott el mindent, ami konkretizál és felvilágosít.

A módszer lényege röviden úgy foglalható össze, hogy hasonlóan, mint a nagyító a napfényt, a HIFU-gépek az ultrahangot gyűjtik össze egy rezgő kerámia lap segítségével, hogy a bőr legmélyebb, 4,5 milliméteres mélységeibe sugározzák.

Az összegyűjtött ultrahangsugarak apró sérüléseket okoznak, így indítva be a sejtek öngyógyító folyamatait, amelynek hatására néhány hónapon belül a bőr legkülső rétege simább, egészségesebb lesz. A hatás garantált, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a cég alig egy év alatt 12 gépet adott el szépségszalonoknak és bőrgyógyászoknak, pedig a készülék ára közel 6 millió forint…

Mezgár-Békési Edina

Mezgár-Békési Edina

Aki esetleg lemaradt az előadásról, a cég weboldalán ide kattintva tudhat meg mindent a HIFU-technológiáról és a készülékről.

Aki pedig a molekuláris csodák birodalmában tett kalandozásról hiányzott…, nos, ő kérje el az egyik hallgatótól a jegyzeteket, és kövessen minket, hogy a következő klubnapról már ne maradjon le.

Mert az is jön hamarosan…

akadmin